Új elnök áll a Nyomda- és Papíripari Szövetség élén

Szintlépés a Pátria flexóüzletágában
2021.03.11
Tanári és tanítói zsebkönyvek 2021/2022-es tanévi kollekciója
2021.05.25

2021. áprilisi közgyűlésén Orgován Katalin, a Pátria Nyomda vezérigazgatója személyében új elnököt választott a Nyomda- és Papíripari Szövetség (FEDPRINT). Ezzel párhuzamosan Dr. habil Horváth Csaba, a korábbi vezető a felügyelőbizottság elnökeként folytatja az ágazati érdekképviseleti munkát.

A nyomdászat mint gazdasági szegmens és mint hivatás presztízsének helyreállítását tartja elsődleges feladatának Orgován Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség új elnöke. A Pátria Nyomda vezérigazgatójaként ismert szakember hozzátette; az összességében közel 500 milliárd összbevételű ágazat növekedése lassú, és több problémával terhelt. Ezek egyike az évek óta krónikus szakemberhiány, ugyanis bár hozzávetőleg 10 ezer embert foglalkoztat a szegmens, így is akár több ezer főt tudnának azonnal felszívni. Az újdonsült elnök ezért kihívásként említette a szakképzés, utánpótlásnevelés megoldását.

Orgován Katalin rámutatott: a szegmenssel kapcsolatos, általánosan elterjedt attitűdök évtizedekkel korábbi ismereteket tükröznek, miközben a nyomdaiparban is éppolyan gyors a technológiai fejlődés, mint más termelő ágazatokban. A szektor munkafolyamatainak ma már egyre nagyobb része a digitalizációhoz kötött, ennek megfelelően a hazai nyomdák gépparkja a legmodernebb technológiára épül, de számos szereplő már megvalósította a teljes digitalizációt és az átállást az ipar 4.0-ra. A nyomdaipari munkához szükséges képességek rohamosan távolodnak a fizikai munkavégzéstől, és válnak informatikai jellegű feladattá, akárcsak mondjuk a fémmegmunkálás területén.

Ezzel párhuzamosan a nyomdaipar tevékenysége lassan a hagyományos nyomdatermékektől a csomagolóanyagok, eladáshelyi reklám- és marketingeszközök és más, nyomtatással előállított, nem is feltétlenül papíralapú termékek felé mozog, növekvő volumen mellett. Kevesen tudják például, hogy a nyomdászat mennyire kreatív és változatos munka. Minden sorozat egyedi, a kifogástalan termék pedig megköveteli a magas szakmai tudást, a gépek, anyagok, technológiák mély és naprakész ismeretét. Az ágazat környezetvédelem területén mutatott rohamos fejlődése sem köztudomású, ezen is változtatni kell.

„Meggyőződésem, hogyha az iparág képes változtatni a hozzá kapcsolódó, túlhaladott kliséken, és széles körben be tudjuk mutatni a nyomdaiparban jelen lévő perspektívát, az a presztízs növelésével párhuzamosan a fennálló problémákon is javít majd. Nyilvánvaló, hogy ez egy hosszú távú és tudatos tervezést igénylő munka, ezt tekintem elnökségem legfontosabb feladatának” – zárta szavait az új elnök.