Stiefel Föld kaparós térkép poszter

farsang
Itt a farsang – Áll a bál!
2018.02.22
3D UV lakkozás
3D lakkozás a Pátria Nyomdában!
2018.03.01
térkép

Hazánkba is megérkezett a különleges kaparós világtérkép! Ez az önmagában is rendkívül dekoratív térkép, szolgálhat a családi utazások bemutatására, de nagy hasznát vehetjük az üzleti életben is. Rögzítsük rajta a legkedvesebb nyaralásainkat, de akár nyomon követhetjük a rajta cégünk nemzetközi terjeszkedését is. Nagyszerű ajándék világjáró felfedezőknek, akik szeretik látni, hogy a bakancslistájuk szerint hova szeretnének még eljutni.

Emellett nagyszerű kiegészítője lehet a tanulásnak is, hiszen a megszokott, olykor unalmasnak titulált tanulás mellett izgalmas módon ismerteti a diákokkal a Föld országait. Pontosan fellelhetőek az országhatárok, óceánok, tengerek és szigetek is. Egy igazán fejlesztő és szórakoztató kikapcsolódás az egész család számára.

A térkép erős kivitelezésű hengerben vehető át, ami könnyíti a tárolást, de lehetőséget ad arra is, hogy magunkkal vihessük a nagy kalandra.

De miként is kerültek köztudatba a térképek?

Az ember először rajzolni tanult meg és utána csak írni. Az első útvonalak, hegyek, vízforrások feljegyzései mind-mind rajzolt formában maradtak fent az utókor számára. Nem csak tájékozódásra szolgáltak ezek, hanem az első ősembereket segítette a kommunikációban és a társadalmi együttműködésben is.

Egy máig vitatott téma, hogy mit nevezünk a legrégebbi térképnek, Jénában őriznek egy vázát, amin Nippur városa fedezhető fel. A 21x18cm nagyságú, közel 3500 éves műtárgy az ókori sumér fővárost ábrázolja.

Papírusz tekercseken is hagytak ránk térképeket, az elsőt I. Széthi egyiptomi fáraó idejében készíthették. Ezen fellelhető Hammamát aranybányája és a núbiai bekhen kőzetfajta egyik lelőhelye, valamint az odavezető út, ami nagyon sokat segített a kutatóknak leletek feltárásában.

Az ókori Görögországban Klaudiosz Ptolemaiosz volt az egyik legjelentősebb térképész, aki elsőként tudta megörökíteni a Föld egy részét síkfelületen, ez az elődje annak, amit a mai napig használunk. Nevéhez fűződik még „Észak” megjelenése is a térképeken és segítséget adott a fokhálózat megrajzolásához.

A rómaiak is meglátták a térképben rejlő hasznosságot, viszont ők inkább a városok útvonalainak megrajzolásában jeleskedtek. Ezeket latinul itineráriumoknak, vagyis úttérképeknek nevezték.

Egyre több és több térkép került a falakra, míg apránként kialakult a ma ismert világtérképünk. Most belevetheted magad a térkép poszterünk által a világ felfedezésébe.

A Pátria Papír szaküzletekben és a Pátria Papír webshopjában egyaránt rendkívül kedvező áron beszerezhető ez a kreatív és egyedi kivitelezésű térképkülönlegesség. Látogasson el hozzánk!