táborok
Táborok és alkotások
2019.07.22
barátainkat
Lepjük meg valamivel a barátainkat!
2019.07.30

Bár a vakáció a legtöbb iskolás gyerek számára az év egyik legjobban várt időszaka, a szülőknek nem mindig ilyen felhőtlen az örömük. Persze ilyenkor lehet csak igazán kint lenni a szabadban. Biciklizni, labdázni, vagy csak együtt lenni a barátokkal – kivéve, ha esik az eső.

Ilyenkor, a máskor hamar elrepülő nappal hosszúnak és unalmasnak tűnik, a szülők, gyerekre felügyelő nagyszülők dolga pedig automatikusan nehezebb lesz. Pedig az esős napoknak sem kell eseménytelenül telniük! Ilyenkor van igazán idő azokra az elmélyült alkotó tevékenységekre, amelyekre az egész napos iskola-házi feladat-edzés-különóra rohanásban szinte soha. Összeszedtünk néhány tippet, mivel lehet a kisebb-nagyobb gyerekeket lekötni esős napokon, vagy ha a játék a szabadban valamiért nem opció.

A zseníliás hal például nem ínyencfogás, hanem jó játék. Amilyen bugyután hangzik, olyan jól el lehet vele szórakozni, akár tinédzsereknek is.

Aki a halkészítésben már begyakorolta magát, bővítheti a lehetőségeit ezzel a nagyobb kreatív készlettel. Ebből tényleg sok minden megépíthető, miközben fejlődik a koordináció, a fantázia, összpontosításra és kézügyességre van szükség, az eredmény pedig kedves és teljesen egyedi.

Az űrért rajongó kisfiúk és kislányok nagyjából 10 éves korig tudnak jót játszani az űrhajós mozaikkészlettel, aminek amúgy számos változata létezik a virágoktól az állatokon át a járművekig és dinókig.

A klasszikus kifestőkönyvek modern reinkarnációja – előre felvitt színekkel, csak víz kell hozzá – szintén izgalmas lehet néhány esős órára a kisebbeknek. Ahogy megjelennek a színek a szinte hófehér lapon, újabb és újabb munkára sarkall.

Végül a nagy kedvenc, a puffasztott krumpliból készült építőjáték – kukoricából is létezik, csak a krumpliból készültnek nedvesen sincs szaga, és élelmiszerszínezékkel készül. Ezek a készletek annyira végtelen teret hagynak a fantáziának, hogy számos felnőtt is nekiveselkedik, és bizony csodákat tudnak létrehozni belőle.