Itt az ideje egy kis kreatívkodásnak!

környezetvédelmi világnap
Mindig ügyeljünk a környezetre – de most különösen!
2019.06.05
„Mi leszek, ha nagy leszek?” rajzpályázatunk nyertesei
2019.06.14
kézműves világnap

A különböző világnapokban az a jó, hogy a soraikban kitűnően megférnek egymás mellett az igazán fontos céloknak szentelt dátumok (pl. a víz világnapja vagy épp az emberi jogok napja), és azok, amelyek a világra jellemző óriási „zajban” egyszerűen csak az élet apró örömeire próbálnak emlékeztetni. Egyértelműen utóbbi kategóriába tartozik a kézművesség világnapja, amelyet június 10-én ünneplünk.

Ez még a gyerekcipőben járó kezdeményezések közé tartozik, de ha egyszer igazi nemzetközi mozgalommá válik, büszkén húzhatjuk majd ki magunkat, hiszen az eredeténél magyar szálat is találni. Egy kézműves tematikájú világnap ötletet ugyan először  Iránban vetették fel még a század elején, de ez akkor nem lelt termékeny táptalajra. Néhány éve aztán az Erdélyi Kézmíves Céh kereste meg hasonló célból a Kézművesek Világtanácsát, ekkor pedig már sor is került a világnap kitűzésére.

A dátum kapcsán fentebb az „ünneplünk” kifejezést használtuk, és ezzel talán nem is túloztunk, hiszen kevés annál örömtelibb pillanat van, mint mikor az ember alkothat valami egészen egyedit – pláne, ha mindezt szerettei körében teheti meg. Éppen ezért gyűjtöttünk össze kínálatunkból néhány olyan terméket, amelyekkel kicsik és nagyok is az „alkalomhoz illően”, azaz együtt, kreatívan tölthetik a kézműves napot – meg persze az összes többit.

Aki biztosra akar menni, válogathat kreatív készleteink széles választékában. Akad itt virág formájú, festhető fakészlet, bábkészítő szett, mozaik kép készletek, ragasztható pom-pom készítő csomag, illetve ízléses Clairefontaine decoupage készlet is – utóbbi cicás, kutyás vagy akár szívecskés kivitelben is.

Ha kreatív alkotás és gyerekek, akkor megkerülhetetlen a gyurma. Ha végigböngészik levegőn száradó vagy a kiégethető változataink kínálatát, egészen biztosan megtalálják az Önöknek leginkább tetsző darabokat. De kipróbálhatnak valami újat is: ott van például mindjárt a kinetikus homok! Ez egy különleges, formázható homok, amely nem szárad ki, így aztán kiválóan egyesíti a homokozás és a gyurmázás élményét.

De nem hibázhatunk akkor sem, ha olyan örök kedvencek mellett tesszük le a voksunkat, mint a fűzhető műanyag gyöngyök, a színezők, a kifestő készletek vagy épp a mintás kartonpapírok.

Akármelyiket is választjuk, az ötletes alkotások, és – ami még fontosabb – az önfeledt, szerencsés esetben közösen eltöltött órák garantáltak!