A Pátria elnyerte a Business Superbrands 2016 címet

Pigna
A Pátria a Pigna füzetek kizárólagos forgalmazója
2016.06.30
Központosított közbeszerzés – Irodai papírok, papíráruk, író- és irodaszerek
2016.07.25

Örömmel adjuk hírül, hogy cégünk, a Pátria Nyomda Zrt. elnyerte a megtisztelő Business Superbrands 2016 díjat, amelyet minden évben az üzleti élet legkiválóbb márkái kaphatnak meg.

Az idén kilencéves Business Superbrands díj a világ legjelentősebb B2B márkaértékelési rendszere, amely közel 90 országban azonos mutatók alapján díjazza a vezető márkákat. A jelöltek a Bisnode Rating kockázatossági mutatószám, az éves árbevétel alapján leszűrt közel 4000 vállalatot tartalmazó listából, valamint az iparági szövetségek, szakmai szervezetek által tett ajánlások figyelembevételével kerülnek kiválasztásra. A szakmai és pénzügyi szempontok mellett figyelembe veszik továbbá az adott márka tradícióját, reputációját, piaci szereplését, etikai megítélését, közismertségét, tudatos innovációját és márkastratégiáját, valamint kiemelt szerepet kap a fogyasztók, üzleti partnerek véleménye, így a körükben végzett felmérés is. A végső döntést a zsűri, a jelenleg 22 tagú, független szakemberekből álló Superbrands Magyarország Szakértői Bizottság hozza meg.

„A Business Superbrand 2016 díj komoly elismerést és pozitív visszajelzést jelent számunkra: megerősít minket abban, hogy üzleti stratégiánknak, az elmúlt időszakban végrehajtott következetes munkánknak és kollégáink erőfeszítéseinek köszönhetően jó irányba tartunk” – fogalmazott Orgován Katalin vezérigazgató. „Büszke vagyok arra, hogy a Pátria olyan erős márkaértékkel bíró, dinamikusan fejlődő céggé vált, amelynek folyamatosan növekszik megbízhatósága és elismertsége.”
PÁTRIA